cimer
Váradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság

Szent Norbert élete és a Premontrei rend alapítása

   Szent Norbert életében három korszakot különböztethetünk meg. Az egyik tart születésétől (1080 és 1085 között "Xantemben" egy kis Rajna-menti német városban) megtéréséig, 1145-ig. Az előkelő családból származott Norbert (atyja, Heribert, gennepi gróf, a német császári háznak volt egyenes leszármazottja, Norbert maga unokaöccse volt V. Henrik német császárnak és I. Géza, meg Szent László magyar királyoknak), a német császár udvari káplánja és birodalmi tanácsának tagja. A királyi udvarban egészen belemerül a világias életbe, de 30 éves korában az isteni kegyelem különös módon érinti nemes lelkét, otthagyja a fényes udvart, a pompát és világi örömöket; 1115-ben megtér, szigorú bűnbánatot tart és három, évig vezekel.
A második korszak a megtérésével kezdődik és tart 1126-ig, magdeburgi érsekké választásáig. Ez a bűnbánat és vezeklés, valamint apostoli munka és a rendalapítás korszaka. Norbert a sieburgi bencés kolostor apátjában, Kunéban, kitűnő lelki vezetőre talált s ott határozta el végleg, hogy pappá szentelteti magát. (Addig, mint alszerpap viselte a xanteni kanonoki méltóságot). Frigyes kölni érsek a világhírű kölni dómban szentelte pappá 1116. december havában. Itt jelent meg először, mint nyilvános vezeklő, aki a felszentelés előtt levetette fényes ruháját és a nagy néptömeg előtt öltötte magára a bűnbánat jeléül a szegény emberek öltözetét, a báránybőr ruházatot.
   Hónapokon át készült első szentmiséjére, amelyet szülővárosának káptalani székesegyházában mutatott be. Itt tartotta első prédikációját is, amelyben gyújtó ékesszólássál beszélt az Istennek tetsző élet kiválóságáról és szükséges voltáról, a földi élvezeteik hiábavalóságáról. Kanonoktársait pedig kérte, rázzák le magukról a világ porát s ne nézzenek balszemükkel az Istenre, a jobbal pedig a világra, hanem egyedül azt keressék, ami az Istené. Mivel ezek az ő lángoló lelkét nem értették meg, sőt félreértették és támadták őt, lemondott kanonoki méltóságáról és minden jövedelméről, családi, vagyonát szétosztotta a szegények között, szolgáit elbocsátotta s így szegényen és szabadon állott az Isten szolgálatába.
   A pápától megkapta a felhatalmazást az, apostoli életre és Isten igéjének hirdetésére; mezítláb, böjtölve, hideg és meleg, hó és vihar viszontagságaival dacolva járta be Franciaország, Belgium és Németország északi részeit, mígnem az isteni Gondviselés elvezette őt a laoni püspökhöz. Az ő egyházmegyéjében, Prémontre erdős völgyében, találta meg azt a helyet, amelyet hite szerint az isteni Akarat jelölt ki számára. Itt Keresztelő Szent Jánosnak egy roskadozó kápolnájában töltött egy téli éjszakát imádságban. Ima közben látomása támadt. A templommal szemben lévő hegyoldalt fehérruhás férfiakkal elárasztva látta, akik fehér kereszteket, gyertyatartókat és füstölőket hordtak kezükben. Norbert e látomásban az isteni akarat kinyilatkoztatását ismerte fel s nagy örömmel jelentette reggel püspök-jóakarójának: ,,Atyám én itt fogok maradni. Tudom, hogy Isten ezt a helyet jelölte ki számomra. Én itt nyugtot fogok találni, az Ur kegyelméből pedig sokan itt fogják fellelni lelkűk üdvösségét". S itt vetette meg alapját a Premontrei rendnek. Ugyanebben a kápolnában jelent meg neki a bold. Szűz s jövő szerzetes-intézménye számára e szavakkal nyújtotta át neki a rendi ruházatot: ,,Vedd fiam, Norbert, e hófehér ruhát magad és fiaid számára". Itt vette magára Bertalan, laoni püspök kezeiből a fehér szerzetesi ruhát 1121. január 21-én, Szent Pál megtérésének ünnepén. Még ugyanezen év utolsó hónapjában, dec. 25-én, karácsony ünnepén letették a szerzetesi fogadalmat. Lehettek ötvenen egyházi és negyvenen laikus testvérek. Norbert szellemi műve bevolt fejezve, rendje meg volt alapítva. A Premontrei rend már virágzó volt, amikor II.Honorius pápától Norbert személyesen kapta meg Rómában rendjének megerősítését, az 1126-ik év február havában.
   Norbertnek magdeburgi érsekké választásával kezdődik életének harmadik korszaka, amely 1126-tól haláláig, 1134. június 6-ig tart. Prémontré szeretett völgyétől és rendi fiaitól érzékenyen búcsúzott. „Mondjatok le fiaim a világról és önmagatokról így intette rendi fiait, vegyétek magatokra Krisztus keresztjét és folytassátok tovább a szigorú bűnbánatot. Ez jövendő életetek képe, amelyet elétek állítok. Ezen az úton haladt előttünk Krisztus: ez az az út, amelyen elnyeritek az örök élet koronáját". Ö maga valóban, mint érsek is ezen az úton járt. Egyszerű életet élt; szigorú fegyelmet tartott úgy a saját, személyére nézve, mint környezete számára. Ezért sok ellenséggel kellett megküzdenie, sok rágalmat és megaláztatást elszenvednie. Egyházmegyéjére s az egész birodalomra kiható tevékenysége mellett legfontosabb hivatásának tartotta a szomszéd pogány vad népeknek, a vendeknek megtérítését. Ezért telepítette le rendjét Észak- Németországban. Fischer német protestáns történetíró mondja, hogy az egész egyháztörténelem nem mutat fel még egy olyan példát, mint a Premontrei rend története. Nincs még egy olyan, szerzetesrend, amely annyira és egészen átadta volna magát egyetlen nép megtérítésének, mint tették ezt a premontreiek a vendekkel.
   A Premontrei rend nagy lendülettel terjedt el egész Európában, sőt a Szentföldön is. Már a szent Alapító életében megvolt „A Szent István első vértanúról nevezett Váradhegyfoki prépostság" is. Sok helyen, mint pl. Havelbengben, Ratzenburgban, Brandenburgban és másutt is premontrei székeskáptalanok alakultak, sőt egy pápai rendelet felhatalmazza Norbertet, hogy a magdeburgi székeskáptalant is a Premontrei rend szabályai szerint reformálja. Ennek keresztülvitelében azonban megakadályozta őt 1134. június 6-án bekövetkezett váratlan halála. „Sokaknak tanúsága szerint, írja egyik életírója, az apostolok ideje óta senki sem termelt oly rövid idő alatt szent életmódjával az Anyaszentegyháznak oly sok gyümölcsöt és senki sem szerzett intézményével Krisztusnak a tökéletesebb életmód követéséivel oly sok utánzót, mint Szent Norbert". Harminc évvel a rend megalapítása után már közel száz monostort számlált. Később ezer apátsága, 7 érseksége, 9 püspöksége volt. Nagy Britanniától a Szentföldig virágzott.
   Szent Norbert ereklyéi több évszázadon keresztül Magdeburgban nyugodtak az általa alapított Szűz Mária-monostorban az ő szeretett rendi fiai között. Mikor azonban a reformáció alkalmával csaknem az egész város a protestánsok pártjára állott s ott a Premontrei rend egészen kihalt, több rendtag vértanúja lett katolikus hitének, a katolikus országok apátságai megindították az eljárást, hogy dicső Alapítójuk ereklyéit magukhoz vitessék. Ez azonban igen nehezen ment, mert a protestánsok nagy tiszteletben részesítették a város egykori nagy férfiát és patrónusát, akinek halálakor így kiáltott fel a „Magdeburgi krónika" írója: „Oh, fájdalom, a váratlan halál, mint letört virágot elragadta tőlünk azt a kiváló férfiút, azt a kitűnő egyházi szónokot, akinek hosszabb életpályája oly szükséges és kívánatos lett volna az Egyházra nézve. Elragadta azt a férfiút, akinél a nyomorultak mindenkor menedéket és vigasztalást találtak; akiben az emberek iránt való szeretet oly szorosan párosult a bűnök elleni gyülöttel!“ Ma is ott áll a szobra a magdeburgi protestáns reálgimáziumban. Végre II. Ferdinánd magyar király a Soproni országgyűlésen 1625-ben, felhatalmazta Questemberg Gáspár prágai (strahovi) premontrei apátot, hogy az ereklyéket Prágába, a Sión, hegyén lévő Szűz Mária apátság székesegyházába szállíthassa át. Ez 1627-bem meg is történt. Ezt a napot ünnepli a Premontrei rend Szent Norbert átvitele (Tranzlációja) névvel. Egykorú leírások szerint az átvitel alkalmával több, mint ötszáz csodálatos megtérés és számtalan csoda történt. Azóta a szent Rendalapító ereklyéi a díszes strahovi apátsági templomban nyugszanak és a koporsót, csak mindem ötven évben nyitják fel és adják át nyilvános tiszteletre. Ez év június 6-án a jubileumi ünnepségek keretében felnyitották.
   Hisszük, hogy a nagy történeti események tervezője és irányítója, Isten, aki a romokon is új életet teremt, meg fogja engedni, hogy a pápai szózat valóra váljék itt „a váradhegyfoki ősi prépostság“ kicsiny családjában is és a legméltóságosabb Oltáriszentség tiszteletének új életre keltésével a Premontrei rend keleti bástyáján is ,,a mi rendünk dicsőségesen eucharisztikus és eucharisztikusan dicsőséges”jövőnek néz elébe.

Szilágyi Mihály Dózsa O.Praem