cimer
Váradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság

A nagyváradi székhelyű Premontrei Rend sajtóközleménye

Premontrei ingatlanperek: új helyzetet teremthet a 75 éve húzó- dó eljárás 1938-as, elveszett dossziéjának előkerülése.

A Román Legfelsőbb Bíróság 2013. október 10-én, szerdán hirdetett ítéletet a 2857/1/2012. számú ügyben, amelyben felperes a Váradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság, alperes pedig a Mezőgazdasági Minisztérium és az Oktatási Minisztérium. A per tárgya az elveszett iratok adminisztratív (hivatalból történő) pótlása, vagy ha az nem lehetséges a per alapfokon történő újratárgyalása volt.

A Váradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság ezért 2012 márciusában arra kérte a Legfelsőbb Bíróságot, hogy saját hatáskörében pótolja az elveszett iratokat, mivel a telekkönyvi perrendtartás írja elő, hogy telekkönyvbe tulajdoni tételt bejegyezni/változtatni csak jogerős ítélet után lehet. Ugyanezt igazolni lehet az 1855-ös magyar telekkönyvi regula, valamint a Legfelsőbb Bíróság jogegységesítő kollégiumának szabályzata értelmében is.

A Legfelsőbb Bíróság elutasította az elveszett iratok hivatalból történő pótlását és per alapfokon való újratárgyalását, mivel új helyzet állt elő: előkerült az 1938/804 sz. dosszié, amelyet eddig nem találtak.

Az új fejlemény nagy sikernek tekinthető, hisz ez alapján folytatódhat és érdemi eredménnyel zárulhat a 75 éve zajló tulajdonosi jogvita. A dosszié ugyanis bizonyíthatja, hogy a per nem 1937-ben, hanem 1961-ben fejeződött be egyoldalúan, a Román Köztársaság és a Csehszlovák Köztársaság között megkötött vagyonjogi megálapodás értelmében.

1920-ig tartott a három Prépostság (Váradhegyfok, Jászó, Lelesz) egy rendfőnök irányitása alatti perszonális uniója, mίgnem 1924-ben a Teplai Generális Káptalan határozata szerint Váradhegyfok ismét önnálló lett.

A Váradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság, 2012 januárjában és februárjában fordult az illetékes szervekhez, hogy pótolják az elveszett iratokat. A Legfelsőbb Bíróság elnöke közölte, hogy nem találják az ügy dossziéját, az Állami Levéltár ugyanakkor 2011 januárjában azt nyilatkozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság nem adta le megőrzésre az iratokat. A polgári perrendtartás ilyen esetekben úgy rendelkezik, hogy hivatalból, adminisztratív eljárás keretében pótolni kell az ügyiratot – erre megszabott eljárási rend érvényes, nyilvánosan hozzáférhető és egyértelmű. Az új helyzet függvényében, a Prépostság kérvényezni fogja az ügy folytatását, mivel a hatályos törvények és az alkotmány is lehetőséget biztosít a felülvizsgálathoz.

Az eljárás sikerességéhez, közügyről lévén szó a közvélemény széles körű támogatására is szükség van, hiszen, az ügyben alapvetően egyházi vagyonról, a premontrei rend intézményeinek – iskola, egészségügyi ellátás, kiszolgáló funkciójú ingatlanok, stb. – fenntartásáról, és nem mohóságról, nyerészkedésről van szó, mint ahogy sokan állítják. A Váradhegyfoki Premontrei Kanonokrendi Prépostság visszaigénylése épp a hatályos (és a mindenkor is hatályos volt) jogi keretek szerint történik.

A tulajdon érinthetetlensége, „szentsége” ugyanis e társadalom és gazdaság fogalomalkotó, jellegadó kategóriája, conditio sine qua non-ja. A polgári demokratikus társadalom és a szociális piacgazdaság épp a tulajdon érinthetetlenségétől az, ami. A polgári jogi tulajdonjog elvonása ellen tehát a Román Alkotmány 44. § (2) bekezdése feltétlen és abszolút védelmet biztosít. Ennek pedig a jogalkotó, a végrehajtó és a társadalom minden egyedére érvényesnek tekintett kihatása, biztosítottsága is alapfeltétel.

Az ügy háttere

A trianoni békeszerződés után a nagyváradhegyfoki premontrei kanonokrend egyházi vagyona is Romániához került, ám paradox módon ebben az esetben nem a román állam államosított egyházi ingatlanokat, hanem egy magánszemély.

1936. augusztus 22-én ugyanis Onisifor Ghibu (kolozsvári pedagógus, levéltári kutatási megbízással) önhatalmúlag a nagyváradi telekkönyvi bíróságon a „jászói premontrei rend, mint nagyváradi hegyfoki prépostság” nevét hivatalból a „román állam” nevére változtatta. Ezt követően e bejegyzések ellen három fellebbezés történt a váradhegyfoki premontrei rend, illetve a jászóvári premontrei rend részéről, továbbá a nagyváradi római katolikus püspök nevében.

A nagyváradi bíróság 1937. március 31-én a 3461/1937-es és 5301/1937-es végzésében jóváhagyta Onisifor Ghibu „névcseréjét”, és rektifikációval a váradszentmártoni (Félixfürdő) „Szent István első vértanuról czimzett Nagyváradhegyfoki premontrei rendi prépostság” telekkönyvi bejegyzéseket az 1855. december 15-i magyar telekkönyvi törvény 168-as paragrafusával „román államra” változatta. A nagyváradi törvényszék a II. fokú végzésben (1937) már azt a jogi érvelést használta, hogy Romániában csak olyan szerzetesrendeknek lehet jogi személyisége, amelyek kizárólag Románia területén működnek, de nem ismerhető el a jogi személyisége a világegyház szerzetesrendjének, amelynek Románia határain kívül is szervezetei vannak és külföldön él legfőbb rendfőnökük.

A Szentszék 1938-ban a Ghibu-féle teljesen téves magyarázat ellen a legerélyesebben tiltakozott, kijelentve, hogy a Romániával megkötött konkordátum (1927) értelmében a román területen működő szerzetesrendek külön-külön jogi személyek, melyek a római katolikus egyház fennhatósága alá tartoznak. Ennek folytán a premontrei rend vagyona egyházi vagyon, és mint ilyen, el nem kobozható, eredeti egyházi rendeltetésének megőrzendő. A rend 1938-ban rendkívüli felülvizsgálati kérelemmel élt a legfelsőbb bíróságon, a rendkívüli felülvizsgálati kérelmet befogadta. A román külügyminisztérium kérésére 1939-ben a bukaresti semmítőszéken az 804/1938-as ügyben a jogi eljárást felfüggesztették a Szentszék és a román kormány tárgyalásaira tekintettel. Az ügyben máig – 75-év után – sincs jogerős döntés.

Fejes Rudolf Anzelm
Premontrei rendi apát
Váradhegyfoki Prépostság prépost-prelátusa

Nagyvárad, 2013 október 11.